Miután a nyolcvanas években aszály és háború sújtotta Namíbiát, úgy tűnt, elpusztulhat az őslakos himba nép kultúrája is. A himbák gazdálkodásának, önazonosságának alapja a szarvasmarha, s akkoriban a jószág kilenctizede elhullott. Némelyik család Angolába költözött. Egyéb megélhetés híján sok férfi belépett a dél-afrikai hadseregbe, és a Namíbia függetlenségéért küzdő gerillák ellen harcolt. Az éhínség elől a himbák Opuwo városába özönlöttek, ahol műanyag zsákokból és kartonpapírból épült nyomornegyedekben telepedtek le.
Ám a himba nép – melynek lélekszáma 20 és 50 ezer közöttire tehető – roppant szívós. Egykor Afrika legvagyonosabbpásztorai közé tartoztak. A Namíbiában élők a 19. században átvészelték a marháikat elhajtó déli törzsek portyázásait. Sokan akkor is Angolába menekültek, beléptek a portugál hadseregbe, és rablócsapatokat alakítottak. Végül sokan visszatértek Namíbiába. Az 1920-as évektől a dél-afrikai kormányzat kijelölt „szülőföldjükre” szorította őket, megtiltva nekik, hogy szabadon kereskedjenek, legeltessenek, a kertjeiket műveljék vagy vadnövényeket gyűjtsenek a Kunene folyó mentén. Mégis kibírták, még ha olykor a derékaljukul szolgáló nyersbőrt is meg kellett enniük.
A kilencvenes évek békét és bőséges esőt hoztak Namíbiának. A marhacsordák szépen gyarapodtak. A himbák hasznára váltak a független namíbiai állam által kínált új lehetőségek is: a mozgó iskolák, ahol a gyerekek angolul tanulnak, továbbá a területkezelő közösségek intézménye, amely a himbáknak adta a döntés jogát földjeik turisztikai hasznosításáról és a vadgazdálkodásról. Egy ötvenes éveiben járó nagyanya, Vengapi Tijvinda tanúja volt ennek az újjászületésnek. A nyolcvanas években kosarakat font a turistáknak Purros közelében. Ma ismét gazdálkodik, kecskét és marhát tenyészt. „Az élet ugyanolyan, mint volt, de a gyerekek már írnak és olvasnak. Egy területkezelő közösség tagja vagyok, s újra megkóstoltuk a vadhúst.”
szólj hozzá: Himba család 3
szólj hozzá: Himba nő tüzet rak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése